Barangolás a társadalomtudományi kutatás világában
2018. február 18. vasárnap - Bernadett

Dolgozatom a kollektív cselekvés sikerességének problémájára irányul, melyet egy nyílt forráskódú operációs rendszer fordításával foglalkozó internetes közösség, a Magyar Ubuntu Közösség (MUK) vizsgálata során mutatok be. Munkám során alapvetően a sikeresség külső és belső meghatározóival foglalkozom, melyet a kollektív cselekvés percepciója, az érzelem és identitás valamint a motivációs tényezők mentén vizsgálok a csoport legaktívabb tagjaival készült interjúk alapján. Eredményeim szerint a...


Jó párszor megtörtént már a történelem folyamán, hogy a fiatalok összegyűltek, hogy együtt érvényesítsék érdekeiket. De hogy egyetlen céljuk a célnélküliség legyen, az már annál különlegesebb. Márpedig 2003-ban pontosan ez történt: fiatalok csoportjai jelentek meg különféle zsúfolt városi tereken, szokatlan tevékenységeket hajtottak végre, majd mintha ott sem lettek volna, eltűntek.


Az első dolog, amit lényegesnek tartunk megtudni egy újszülöttről az, hogy fiú-e, vagy lány. A megkülönböztetés logikusnak és természetesnek tűnik. Mi más lehetne egy gyermek, ha nem fiú, vagy lány, úgy, ahogy a felnőttek is e két nem közt oszlanak el. Ebbe a két kategóriába mindenki egyértelműen besorolható. Pontosabban minden egészséges és normális ember. De ha nem kívánjuk elhanyagolni az amúgy sem jelentéktelen számú abnormális és különleges esetet, és megvizsgáljuk, hogy miképpen épül...


Az alábbi tanulmányban a gyesről-gyedről a munkaerőpiacra történő visszatérés nehézségeit vizsgáljuk. Interjúink alapján igyekszünk tipológiát alkotni azokról az életkörülményekről, élethelyzetekről, melyek alapvetően elősegítik, illetve hátráltatják a reintegráció folyamatát.



Címkefelhő


Partnereink