Barangolás a társadalomtudományi kutatás világában
2018. július 22. vasárnap - Magdolna
Kötetlen - 2010

2010. július 09. péntek, 15:58
Demeter Endre, Nagy Júlia Petronella

Demeter Endre - Nagy Júlia Petronella

Munkaerőpiaci reintegráció a dél-pestiek körében -

A gyermekgondozási juttatásban részesülők


Bevezető

 

A ROP-3.2.1 keretein belül, 2006-ban Dél-Pesten megvalósuló program: ''Az öt muskétás - Egy mindenkiért, mindenki egyért!'' részeként végeztünk foglalkoztatási helyzetfelmérést. Első lépésként telefonos adatfelvételre került sor: 5000 ember megkérdezésének segítségével részletes képet alkottunk a lakosok munkaerőpiaci viszonyairól. A kutatás folytatásaként 2008 végén az első lépcső során a mintába bekerült aktív életkorú, de a munkaerőpiacon gyermekgondozás miatt jelen nem lévőknél interjús módszerrel vizsgáltuk meg, hogy miként zajlott le, illetve maradt el  esetükben a munkaerőpiaci reintegráció.[1]

 

Dél-Pest öt kerületet foglal magában: Pestszentlőrinc - Pestszentimrét, Kispestet, Pesterzsébetet, Csepelt és Soroksárt. Ezen a korábban jelentős ipari területen a rendszerváltás után jellemzővé vált a szuburbanizációs folyamatok felerősödése, melynek során a kerületek elitjei a környező Budapest körüli településekre költöztek ki. Részben ebből adódhat, hogy az utóbbi két évtizedben a kerületekben csökkenő, illetve stagnáló népességet regisztrálnak.

 

A dél-pesti régió családiházas-övezeteivel és ehhez társuló relatív alacsonyabb ingatlanáraival mindig is vonzó alternatívát jelentett a családalapítók számára, így ezekben a kerületekben a budapesti átlaghoz képest magasabb a kisgyerekesek aránya. Az őket ellátó intézményrendszer kapacitását pedig jellemzően az 1980-as évek népességszámához képest határozták meg, ezért az óvodák és főként az általános iskolák esetében a gyerekekért folytatott verseny bizonyos elemei is megfigyelhetők, míg a nem a közoktatási ellátó rendszer részét képző bölcsődék esetében a férőhely szűke jellemző. Mivel a gyermekek iskolára való kötelező felkészítését az óvodák végzik öt éves kortól, ebből adódhat férőhelyeik relatív bősége a bölcsődékével szemben.

 

Problémafelvetés

 

A KSH jelentése szerint Magyarországon 2007-ben 288.000-en részesültek a gyermekgondozási ellátás valamilyen formájában; az érintettek 98%-a nő[2]. Az édesanyák életpályájához hozzátartozik kisgyermekük nevelése miatt a munkaerőpiacról történő hosszabb-rövidebb kimaradás; a gyermekgondozási idő letelte után pedig a kinek könnyebb, kinek nehezebb reintegrációs szakasz. A rengeteg egyéni élethelyzetből adódó tényező mellett az állami intézkedések is nagymértékben befolyásolják az elhelyezkedést, vagy a gondozási idő meghosszabbodását.

A gyed-gyesről visszatérők esetében több releváns problémakört is tematizálhatunk, melyek közül az egyik a foglalkoztatási és a demográfiai helyzet szembenállása:

 

A jelenlegi alacsony foglalkoztatási szint hátráltatja az ország gazdasági fejlődését, mivel jelentős terheket ró a foglalkoztatottakra és a gazdasági élet szereplőire, annak érdekében, hogy az ország képes legyen működtetni a szociális ellátórendszert. Éppen ezért lehet legitim kormányzati cél mihamarabb visszavezetni az anyákat a munkaerőpiacra, hogy újra adó- és járulékfizetőkké váljanak. Ha azonban aktuálpolitikai szemszögből vizsgáljuk a kérdést, akkor a gyermekgondozási juttatásban részesülő szülők nem gyarapítják az álláskeresők táborát; a munkanélküliségi ráták jóval kedvezőbb értéket mutathatnak, mintha ez a fajta rejtett munkanélküliség láthatóvá válna a gyermekgondozási támogatások hosszának drasztikus lecsökkentésével, így az állam érdekeltté válhat ezeknek az embereknek a munkaerőpiacon kívül tartásában is.

Ugyanakkor Magyarország hosszú távú jövője és jóléte szempontjából rendkívül fontos, hogy biztosítsa a felnövekvő generációk megfelelő létszámát. A gyermekszám visszaesésének negatív hatásai nyilvánvalóak: maga után vonja a családok erodálódását, majd az aktív-inaktív arány további eltolódását, a térítésmentes gyermekellátó intézményrendszer leépítését, szűkülő piacokat jelent, valamint a társadalombiztosítási- és nyugdíjrendszer összeomlásával fenyeget. A gyermekszám növekedését a gyermek- és családtámogatási rendszeren keresztül igyekszik elérni az állam, melyek a munkaerőpiacról való ideiglenes kivonulást is jelentik az édesanyák jelentős részénél. 

Csakúgy, mint az előző esetben, az ellátórendszer kínálta lehetőségek a dolgozó nő és az anyai szerep összeegyeztethetőségének dilemmájában is felbukkan. A hazánkban jellemző gyermekcentrikusság[3] tükrében alapvető fontosságú, hogyha a nő fontolgatni kezdi a munkába visszatérést, akkor a gyermekelhelyezéssel kapcsolatban érezze, a legjobb megoldást találta meg az alternatívák közül - elérve ezzel, hogy mikrokörnyezete továbbra is jó anyának tartsa. Mérlegelnie kell továbbá, vajon a munkáért járó jövedelem elég nagy nyereséget jelent-e az otthonmaradással szemben, illetve a munkaidő alkalmazkodik-e az óvoda, bölcsőde munkarendjéhez.

Azonban a kétkeresős modell sok család esetében kényszer, nem pedig választás kérdése, mivel a jelenlegi szabályozás alapján már a terhességi gyermekágyi segély (tgyás), illetve a gyed összege is jelentős kiesést jelent költségvetésük számára, hiszen csak az addigi nettó jövedelem 70 százalékát kapja kézhez az anya, maximum pedig a mindenkori minimálbér 140 százalékát. Ehhez képest további drasztikus jövedelem-kiesés következik be a gyermek két éves korában, mivel a gyes összege csak a mindenkori nyugdíjminimummal egyenlő - ennek az összegnek a nagysága pedig önmagában egy időskorú ember szükségleteit sem fedezi. Véleményünk szerint a gyes előnyei abban keresendők, hogy a társadalombiztosítási és nyugdíjjárulék fizetők között tartja a nőt, aki jogosult az egészségügyi ellátásra is. Így pedig olcsó munkaerővé válik elsősorban a családi jellegű gazdasági tevékenységek ellátása szempontjából (házi munka, családtagok ellátása, besegítés a családi vállalkozásban).

E fenti okok miatt (is) sokan tudatosan törekednek az otthonmaradás meghosszabbítására, a mihamarabbi második, illetve sokadik gyermek vállalására. Azaz a szülők dilemmája a következő: az anya gyors visszatérése a munkába - visszatérés a gyermek két éves korában - újabb gyerek vállalása - a kieső jövedelem ellenére való otthonmaradás a gyermek 3 éves koráig (a gyermek krónikus betegsége esetén még tovább) - illetve legalább három gyermek vállalása a gyermekgondozási támogatásra (gyet) való jogosultság (főállású anyaság) érdekében.

Ritkasága ellenére az egykeresős modell társadalmi hasznáról is fontos néhány szót ejteni; relevanciája pont azért akkora jelenleg, mert a szűkös befogadóképessége mellett maximális kihasználtsággal működő államilag fenntartott gyermekellátó intézményrendszert tehermentesíti. A gyermekeivel otthonmaradó szülő növeli a család megtartó erejét, jobban elősegítheti gyermekei fejlődését, főként, ha azok speciális nevelési igényűek, s hozzájárulhatnak a környezetük társadalmi kohéziójának növeléséhez.

Ha egy édesanya mégis a visszatérést választja, akkor védelmet élvez a tekintetben, hogy a munkáltató nem módosíthatja egyoldalúan munkaszerződését. A gazdasági szereplőként definiált munkáltató fejével gondolkodva a kisgyermekes anya munkaerőköltségeit drágítja, hogy kizökkent a mindennapi munkarutinból, a legújabb technológiai és munkaszervezési ismeretei hiányoznak, hogy egy újabb terhesség, vagy a gyerekek betegsége a munkából való kiesést jelenti, a gyermekek után járó pótszabadság költsége magas, továbbá rugalmatlanságot tapasztalhat a munkavállaló részéről a munkaidő-beosztással, túlórákkal kapcsolatban. Ezáltal a profitmaximalizáló foglalkoztató kevésbé preferálja a szülőképes korú kisgyermekeseket, mely alapvetően gátat szab a nők karrierlehetőségeinek.

A reintegrációs kényszerek és az elhelyezkedés lehetőségeinek paradoxona a negyedik nagy dilemma, ami a következőt fedi: akinek sürgős az elhelyezkedés, annak egyben a legnehezebb, hiszen a kényszer ereje annál nagyobb, minél kiszolgáltatottabb a nő az állami ellátásnak. Ez elsődlegesen akkor áll fenn, ha az anyagi biztonsága nem szavatolt, illetve ha a mindennapi élet koordinálásában nincs segítsége - azaz nem részesül a családi munkamegosztás előnyeiben. Ebben az esetben munkaerőpiaci rugalmatlansággal találkozunk, mely alapvetően megnehezíti az elhelyezkedést, beszűkíti a karrier- és kereseti lehetőségeket. Ezzel szemben azok a nők, akikre csak minimálisan nehezedik az elhelyezkedés kényszere, rugalmasságuknak köszönhetően sokkal könnyebben vállalhatnak munkát - akár a gyes ideje alatt is -, hiszen jóval szabadabban válogathatnak a lehetőségek közül.

A reintegrációs stratégiákat az életkörülmények, a napi élet szervezésének lehetőségei, a megszerzett ismeretek és szakmai múlt, a magáénak vallott értékek alakítják. Interjúink során igyekeztünk az egyes életszakaszok szakmai és személyes aspektusát is megragadni; milyen tényezők domináltak a fordulópontot jelentő döntési helyzetek során.

A reintegrációt segítő és nehezítő tényezőket két általános csoportba soroltuk: így megkülönböztettük egymástól a strukturális tényezőket, valamint a személyhez kötődő elemeket. Az utóbbiak körébe tartoznak a szakmai kvalitások, az önértékelés, az önreprezentáció, a családi védőháló kiterjedtsége, a gyermekneveléssel kapcsolatban vallott értékek.

A strukturális tényezők közé tartozik a gazdasági környezet, az álláskereséshez felhasználható eszközök tárháza, az alternatív munkaszervezési formák és a családbarát munkahelyek elterjedtsége, valamint az állami ellátórendszer által a gyermek elhelyezésekor nyújtott segítség.

E tanulmánykötet számára rövidített kutatási jelentésünkben arra keressük a választ, hogy hol találhatóak azok az éles választóvonalak, amelyek szemlátomást különböző és jól körülhatárolható munkaerőpiaci stratégiákat eredményeznek, és ekképp más és más választ adnak a fenti problémagócok esetében. Ezen túl kutatási tapasztalataink alapján igyekszünk javaslatokat megfogalmazni a jelenlegi állapotok felszámolása érdekében. 

Elsőként az élethelyzetek azon legfontosabb dimenzióit járjuk körbe, melyek a reintegráció útján, egy döntés során akár kényszerpályára is vezethetnek.

 

Élethelyzetek

A budapesti nők esetében még az országos átlagnál is későbbre tolódik az első gyermek vállalásának életkora. A 2006-os telefonos felmérés alapján a gyesen lévők átlagos életkora 32,6 év volt, így a munkaerőpiaci reintegráció is a harmincéves korosztályt érinti elsődlegesen; akik általában már a gyermekvállalás előtt jelentősebb munkatapasztalatokra tettek szert.

Kutatásunk interjúalanyainak átlagos életkora 35 év volt, tízből nyolcan a harmincas éveiket taposták, míg egy-egy fő volt 30 évesnél idősebb illetve fiatalabb.[4] A munkavállalók számára az életkor nem elsődleges szempont, viszont az idősebbekre (és főként a vidékről Budapestre költözőkre) jellemző, hogy kimaradtak a felsőoktatási expanzióból, középiskolai tanulmányaikat még a rendszerváltás előtt, vagy annak közvetlen közelében kezdték, s ennek megfelelően mára részben elavult végzettségekkel rendelkeznek (esetünkben például középfokú ápolónő, állattenyésztő).

Az életkor a további gyermekvállalási hajlandóság esetében sem feltétlen mérvadó, interjúalanyaink közül csak kevesen vállalnának ezután tudatosan(!) további gyereket. Tapasztalataink szerint a második gyerek minden esetben tervezett, ezzel szemben az első néha, míg a három gyermekeseknél a legkisebb gyakran nem várt. Az egy gyermeket vállalók előnye, hogy a munkaerőpiactól távol töltött időszak jóval rövidebb, a munka és a család összeegyeztetése könnyebb, valamint az otthon töltött idő alatt könnyebben elvállalható egy-egy kisebb munka.

A két illetve három gyermekesek esetében a legjelentősebb eltéréseket akkor tapasztalhatjuk, ha két testvér között kicsi a korkülönbség, míg a harmadik testvér jóval idősebb, vagy jóval fiatalabb náluk. (A két gyermekesek esetében jellemző a kisebb: 1,5-4 éves korkülönbség.) Ezekben az esetekben az anya két gyermekvállalási periódus között megjelenik a munkaerőpiacon. Az interjúink alapján úgy tűnik, hogy egy gyerek után jóval egyenesebb út vezet vissza a munkához, míg több gyerek esetén többször tapasztaltunk kivonulást: főállású anyaság, gyes meghosszabbítása a gyerek egészségügyi állapota miatt, újabb gyermekvállalás.

A visszatérni szándékozó nőknek életkörülményeikből fakadóan négy főbb függési helyzettel kell megbirkózniuk; ezek a családi segítség megléte vagy hiánya, a férjtől való anyagi függés, a családi időbeosztás és a havi fix kiadások.

A családi védőháló minősége fontos eleme a reintegrációnak, emellett a mikrokörnyezet is sok segítséget jelenthet. Különösen, hogy az édesanyák a barátokra támaszkodást alig említették, ami jelzi a szolidaritás hiányát, az elzárkózást, a segítségkéréstől és - nyújtástól való ódzkodást.

A családi viszonyokkal kapcsolatban interjúalanyaink esetében megállapíthatjuk, hogy a dolgozó férfi hétköznapokon gyakorlatilag nem, vagy csak minimálisan vesz részt a gyerekekkel kapcsolatos teendőkben. Szerintük férjük inaktivitásának oka sokszor az, hogy jóval többet dolgoznak, mint nyolc órát - saját vállalkozás esetén ezt természetesebbnek veszik a nők, mint az alkalmazotti státuszú férjek esetében. A vizsgált családokban a nemi szerepek igen élesen elkülönülnek, ezt csak tovább erősíti, hogy mindenütt a férfi a fő kereső, és sok esetben a gyermekek és a nő eltartása is ezt a keresetet terheli. A férfiak jövedelme alapvetően befolyásolja a család státuszát, és ez interjúink alapján erős összefüggést mutat a gyermekvállalási hajlandósággal.

Az interjúk tükrében az anyagi korlátok sok feszültséget teremtenek, mivel a szülők a maximumot szeretnék nyújtani mind az anyagi javak, mind pedig az érzelmi nevelés tekintetében, ezért is érzik úgy az édesanyák, hogy ha dolgozni kényszerülnek, akkor a gyermekeknek lényegesen "kevesebb jut" belőlük.

Beszélgetőpartnereink szinte mindegyike vett fel banki hitelt, ami a gazdasági válság éleződésével egyre bizonytalanabb helyzetet hozott a családok életében, sürgetővé téve a kétkeresős modell megvalósítását. Ennek ellenére a vizsgált családok középosztályi egzisztenciájúak, mely életszínvonalat elsősorban párkapcsolataiknak köszönhetően tudják fenntartani, ugyanakkor jelentős tartalékok felhalmozására elmondásuk szerint sehol sincs lehetőség.

 

Szakmai életút és képességek

A következő csoportot elemzésünk szempontjából a végzettség, a tapasztalat, a motiváció és az elsajátított készségek jelentik. Minden munkavállaló egyik legfontosabb "árucikke" a végzettsége, amit alátámaszt az az adat, hogy az OECD tagállamai közül Magyarországon figyelhető meg a legnagyobb jövedelemkülönbség a középfokú és a felsőfokú tanulmányokat befejezők között.

Beszélgetőpartnereink alapvégzettségei jellemzően a szolgáltatásokhoz kapcsolódnak; az interjúalanyok életkorából adódóan jellemzőek a rendszerváltás idején preferált területek: az egészségügy, idegenforgalom, pénzügyi képesítés. A később saját zsebből fizetett továbbképzések során gyakorlatilag mindenki az adminisztratív gazdasági-pénzügyi munkakörök felé tendált az iskolatitkártól az üzletvezetőn át a mérlegképes könyvelőig.

Véleményünk szerint a gyeden-gyesen töltött időszak az utolsó a családos nők életében, amikor "önerőből" képesek új, vagy versenyképesebb végzettséget szerezni - később egy teljes munkaidejű állás és a család mellett erre gyakorlatilag nincs lehetőség. (A céges keretek közötti továbbképzések e tekintetben inkább a karrierépítést szolgálják, míg az esetleges munkanélküli időszakok interjúink alapján nem kecsegtetnek sikerrel.) A gyed-gyes ideje alatt a kismamáink fele (öt fő) folytatott tanulmányokat, közülük ketten a felsőoktatásban vettek részt. Diplomát csak egyetlen anya szerzett, viszont további kettő a közeljövőben szerette volna befejezni tanulmányait. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy az élethosszig tartó tanulás jelei jelen vannak a gyermekes nők életében, (főként, ha eddigi állásaikhoz kapcsolódó belső, céges képzéseket is számításba vesszük).

A reintegráció során az egyes stratégiák megvalósítása esetén a megelőző tapasztalatok adják azt a hátteret, amelyből építkezni lehet a szakmai pályán előrehaladva. Kevesen töltik egész életüket egy munkahelyen, teljesen egyenes, kitérőktől mentes szakmai életutat bejárva. A munkahelyváltások sokszor együtt járnak szektorváltással, azaz azzal, hogy más területen valami teljesen újba kezdenek.

Interjúalanyaink közül azok, akik nem váltottak még szektort döntően végzettségüknek megfelelő állásban dolgoztak a gyermekvállalás időszaka előtt, esetükben érthető, hogy a munkaerőpiaci reintegráció során ugyanabban a szektorban kívánnak továbbra is dolgozni. Ugyanakkor az interjúink során azt tapasztaltuk, hogy a nők a gyermekvállalás előtt már megtalálják azt a területet, melyben dolgozni szeretnének, vagy képzések révén elkezdenek "tapogatózni" a preferált szakmák felé. Ennek megfelelően jellemzően nem új szektorban helyezkednek el - ez köszönhető annak is, hogy sok esetben a gyes előtti munkahelyükre térnek vissza. Ebből az aspektusból nézve a gyes alatt végzett képzésekről elmondható, hogy amennyiben magasabb szintű végzettség megszerzése a cél, akkor az a munkaerőpiaci pozíció megerősítését, javítását szolgálja szektoron belül, míg a meglévővel azonos szintű képzések elsősorban a szektorváltást készítenék elő - sokszor sikertelenül. A munkaügyi központoktól ezért elsősorban azok várnak képzéseket, akik a gyes után nem szándékoznak visszatérni korábbi szektorukba - ilyenek azok, ahol jellemző a több műszak (egészségügy), és/vagy alacsonyak a kereseti lehetőségek (tanári pálya, bolti eladó).

A munkahelyek váltogatása szempontjából interjúalanyaink több csoportba sorolhatóak. Ilyen csoport a kvázi-karrieristáké, akik esetében a váltáskor fontos szempont a jövedelem, illetve a leosztott feladatok minősége. Ők jellemzően a gazdasági szektorban dolgoznak, végzettségük magasabb a többi csoportnál.

 A következő csoport a lojálisaké, akik addig dolgoznak egy munkahelyen, amíg valamilyen rajtuk kívül álló ok (a cég megszűnése, létszámleépítés, átszervezés) miatt nem kényszerülnek váltani.

 A harmadik csoportba tartoznak az izgágák, ők élték meg a legtöbb váltást, legalább egyszer valamilyen személyes konfliktus miatt mondtak fel, netán külföldi munkalehetőség adódott.

A negyedik csoportba tartoznak az időhiányosak, akiknek már a legfiatalabb gyermekük vállalása előtt volt részük a reintegrációban, az ő esetükben a váltást sokszor a tarthatatlan időbeosztás idézi elő, vagy ha a segítő környezetben valamilyen változás megy végbe (például a nagyszülő elhelyezkedése, betegsége).

Természetesen előfordul az is, hogy a különböző életszakaszokban, élethelyzetekben a nő más és más csoportba sodródik át, elsősorban habitusának, vagy élethelyzetének a megváltozása okán.

A gyermekvállalás előtti utolsó munkahely megismerését azért tartottuk fontosnak, mivel az nem csupán az ellátások jogosultságának mértékére, hanem esetlegesen a távlati tervekre, a reintegrációra is hatással lehet. Egy esetben tudta meg interjúalanyunk a szülési szabadság előtt, hogy csak félig van bejelentve, s így a gyedre gyakorlatilag nem jogosult. Természetesen itt szóba sem került a munkaviszony gyes utáni folytatásának a lehetősége.

Az egykori munkáltató továbbfoglalkoztatási kötelessége az esetek jelentős részében működött (kivétel ez alól, amikor a régi cég tönkrement, fúzióra lépett, vagy mint saját vállalkozást maga a kérdezett számolta fel). Nagyobb cégeknél az is jellemző, hogy a visszavétel után más munkakörbe helyezik a kismamát - a megváltozott munkahelyi feltételeket a kismamák jó része azonban nem fogadta el, így egyenes út vezetett a munkaszerződés felbontásához.

"A nem igazi" kivételeket azok képzik, akik ("hivatalosan") családi vállalkozásuk alkalmazásában álltak. A saját vállalkozásokhoz való visszatérés után a nők csak a törvényi szabályban előírt időszakig maradnak, mivel időközben a gazdasági körülmények romlásával a munkaerő költségei irracionálisan nagy megterhelést jelentenek vállalkozásuknak.

A gyeden-gyesen töltött időre munkaerőpiaci szempontból mint kieső évekre szoktak tekinteni, éppen ezért nem mindegy, hogy a gyermekvállalás következtében az anya mennyi ideig marad távol a munkaerőpiactól. Különösen azért fontos ez, mert tapasztalataink szerint a nők a gyed-gyes ideje alatt, ha dolgoznak is valamit, azt nem a gyermekvállalást megelőző idő szakterületén teszik.

Interjúalanyaink terveik szerint a munkaerőpiac szempontjából aktív életszakaszuk 15%-át is eltölthetik otthon, gyermeküket gondozva.

További hátráltatója tud lenni a reintegrációnak, hogy a gyed-gyes időszaka éppen a férfiak karrierjének felívelő szakaszára esik (előléptetések, vállalkozás felfuttatása). Ez amellett, hogy csökkenti a gyermeket vállaló nők karrieresélyeit, elősegíti a tradicionális férfi-nő szerepek megszilárdulását azáltal, hogy a férfi válik az elsődleges pénzkeresővé, s munkája miatt a hétköznapi teendőkbe nem képes belefolyni. "Felmerült, hogy ameddig otthon vagyok végezzek el egy főiskolát, csak azért hogy legyen diplomám, de a férjem nem pártolta - ő a tradicionális családmodell híve, már a munkavállalás miatt is nagyon sokat vitatkoztunk."

A gyes ideje alatt a munkára fordított idő jóval szerényebb, már ha egyáltalán jut rá. A megkérdezettek jelentős része (négy fő) ennek megfelelően egyáltalán nem folytatott az otthon töltött idő alatt semmilyen pénzkereső tevékenységet, s ez nagyjából azokra is igaz, akik a gyermeknevelés mellett aktívan segítettek férjük, vagy szüleik vállalkozásában. Összesen három kismama volt, aki a gyed-gyes ideje alatt saját keresettel egészítette ki a járandóságot, egyikük ismerősüknek takarított "természetesen feketén", másikuk korábbi munkahelyére járt be "besegíteni" - és zsebbe fizettek ezért, míg a harmadik adatrögzítést végzett ismerőseinek, melyről számlát nem adott. Gyakorlatilag ez utóbbi volt az egyetlen távmunkának nevezhető foglalkoztatás, amiről tudomást szereztünk, és fizettek érte.

Mások is érdeklődtek a Magyarországon egyébként rendkívül alacsony arányban (4-5%) jelenlévő távmunka iránt; egyikük be is jelentkezett több céghez, akik vagy nem is válaszoltak, vagy a munka elvégzése után nem fizettek - így többet ilyen jellegű jövedelemszerzéssel nem próbálkozott. Ez a történet sajnos egybecseng más interjúalanyaink által hallottakkal, vélelmezettekkel.

A gyes utáni munkanélküliség azokra jellemző, akik a gyes ideje alatt nem tudják megoldani a sikeres álláskeresést, illetve nem tudnak (például korábbi cégük felszámolása miatt), vagy nem akarnak (az otthoni teendők összeegyeztethetetlenek munkahelyükkel) visszamenni korábbi állásukba.

Interjúalanyaink elvárásai a munkanélküli központokkal szemben elsődlegesen a programokról, képzésekről szóló tájékoztatás és tanulási lehetőség lenne. "Sokkal egyszerűbbnek tűnik a képzés a munkaügyi központon keresztül, mintha ő járna utána, és saját zsebből fizetné." Viszont az igényekkel szemben a tapasztalatok tragikusak, a munkaügyi központokkal kapcsolatba kerülők általános véleménye, hogy "sem állást, sem képzéseket nem tudnak ajánlani". Egyik interjúalanyunk arra panaszkodott, hogy kinevették, arrogánsan viselkedtek vele, mikor képzési programba szeretett volna bekerülni, másikukkal közölték, ne is gondoljon arra, hogy fél évnél hamarabb el fog tudni helyezkedni, míg harmadikukat egyből a diplomás munkaügyi központba irányították, ahol kizárólag nem diplomás munkákat ajánlottak neki, nyelvtanulásra pedig semmilyen lehetőséget sem nyújtottak.
A legelgondolkodtatóbb viszont annak a háromgyerekes anyukának a története, aki munkanélkülisége 11. hónapjában hallott arról a lehetőségről, hogy főállású anya lehet - ekkor sem a munkaügyi-szociális ellátó rendszerből.

Az édesanyák eddigi életútja általában megfelelő alapot teremt ahhoz, hogy a munkaerőpiac bizonyos szegmenseiben sikeresek legyenek, ehhez döntő többségüknek megvan a megfelelő végzettsége és szakmai tapasztalata - sőt többen panaszkodtak arra, hogy egyes munkakörök betöltésekor túlképzettnek minősítették őket ("műtősnői végzettség nem kell SZTK-ba"). Munka nélkül jellemzően kevés időt töltenek, akár eddigi állásaik között, akár a gyesről történő visszatérés esetén - a három hónapnál hosszabb munkanélküliség meglehetősen ritka körükben.

Ugyanakkor jelentős különbséget mutatnak a gyermek születése előtt és azután elvállalható állások, utóbbiak esetében a legfontosabbá a megfelelő időbeosztás válik - aminek az alapvető kérdése, hogy az anya a gyermekeinek a felügyeletét miként tudja megoldani. A gyesről való visszatéréskor a nők számára a legfontosabb elem a biztonság, így főként olyan állásokat vállalnak el, ahol fix a munkaidő, nincs túlóra, minimális a felelősség, nincs gyorsabb tempójú előrelépés, legalábbis a kezdeti időben. Ezek alapján azt állíthatjuk, hogy a kisgyermekes, munkaerőpiacra visszatérő nők esetében a családi élet fontossága az elsődleges, jóval megelőzve a munkát, a karrierépítést - azaz a munka mint a családi élet biztonságának megteremtéséhez szükséges eszköz jelenik meg, s nem cél önmagában. Így érthető, hogyha a családi élettel, főként a gyerekek érdekeivel a munka ütközik, a nők hajlamosak a változtatásra. Ez egyszerűbb esetben munkahelyváltást jelent, de amennyiben van rá lehetőség, akár újabb gyermek vállalását, esetleg a hivatásos anya státuszának megszerzését is.

 

Munkaerő-piaci reintegrációs stratégiák

A munkakeresés az esetek többségében két életszakasz határán kezdődik, ilyen például a legkisebb gyermek bölcsődébe, óvodába való felvétele, a gyes lejárta, a diploma megszerzése. Ennek oka, hogy az álláskeresés, interjúkra járás időigényes, illetve számos munkakör esetében elvárás lehet a minél korábbi munkába lépés.

Az intenzív munkakeresés (sok állás megpályázása), akkor jellemző, ha az anyának sürgősen el kell kezdeni dolgozni, vagy el akar helyezkedni, elsősorban anyagi okok, másodsorban benső motiváció miatt. Ez utóbbi különösen azokra jellemző, akik magukat "pörgősnek" nevezik, ők a gyerek(ek)kel otthon töltött napok monotonitásával szemben mindenképp és minél előbb vissza akarnak térni a munkaerőpiacra. Ez a magatartás elsődlegesen azokra jellemző, akik több szektorban kipróbálták magukat, és általában alacsony, vagy szerteágazó végzettségük miatt nem tekinthetőek specialistának - épp ezért őket szektorfüggetlennek nevezzük. Az ő körükben egyfajta agresszív munkahelykeresésről beszélhetünk, ennek eszközei: az interneten keresztül az önéletrajzuk szinte válogatás nélküli küldözgetése, valamint a munkáltatók előzetes bejelentés nélküli személyes megkeresése - ez különösen a kereskedelemben, vendéglátásban tűnik járható útnak. Baráti kapcsolataikra, ismerősi hálózatukra sokkal kevésbé támaszkodnak vagy tudnak támaszkodni. Elsősorban ők számoltak be arról, hogy a gyermekkel együtt töltött idő alatt a napi rutin miatt kapcsolati hálójuk nagymértékben beszűkül, ami több esetben is a munkaerőpiacra történő mielőbbi visszatérés vágyához vezet. Amennyiben felkeresik a munkaügyi központot, úgy gyorsan felismerik, hogy saját álláskereső technikájuk hatékonyabb, és lényegi segítségre (a START-kártyán[5] kívül!) nem számíthatnak.

A specialisták jóval inkább támaszkodnak munkakeresésüknél az ismerőseikre, korábbi kollégáikra. Gyakorlatilag rajtuk keresztül szereznek információkat szektoruk munkaerőpiaci folyamatairól. Interjúalanyaink esetében a fejvadászcégek csak ennél a csoportnál jutnak szerephez - ám azok megítélése és hasznossága vegyes. Az internetet is jóval célzottabban használják, konkrétan tudják, hogy hová akarják eljuttatni az életrajzukat.

Szemben az előző csoporttal, a specialisták számára kielégítő megoldásnak tűnik, hogy a gyes lejárta után korábbi munkáltatójuknál folytatják a pályát - ennek oka az is, hogy a szektorfüggetlenek munkahelyei inkább bizonytalanabb hátterű kisvállalkozások, míg a specialistákat főként a multik és a közszféra foglalkoztatja. Ugyanakkor a reintegráció ezekben az esetekben sokszor problémás, melynek több oka is lehet. Nagyobb cégeknél többek között a magasnak mondható fluktuáció miatt - tapasztalatunk szerint - nincs lehetőség arra, hogy ugyanabba a munkakörbe kerüljön vissza a munkavállaló, vagy ha ezt kínálja fel a munkáltató, akkor ez a gyerekek ellátása miatt nem mindig vállalható. Ezért jellemző, hogy más csoportba, más környezetbe kerül vissza a gyesről visszatérő, ezekben az esetekben az interjúalanyaink nem azt kapták a munkahelytől, mint amit (el)vártak - szerencsés esetben ez már a visszatérési szándék kinyilvánításakor tisztázódik. Mindenesetre nem egyedi, hogy a munkavállaló rövid időn belül (tapasztalataink szerint három hónap) olyan új állást kénytelen keresni, mely vagy jobban összeegyeztethető a családi időbeosztással, vagy magasabb bért nyújt, mivel a visszatérő munkavállalóknak minimális fizetési igénye, hogy nominálisan legalább annyit keressen, mint a gyermekvállalás előtt. Ám elégedettek akkor lennének, ha a régi bérüket hozzá igazítanák a cégnél általános bérnövekedéshez. Ugyanakkor a munkanélküli státuszt igyekeznek kerülni, így a szerződés felmondását követően kapcsolatba sem kerülnek a munkaügyi központokkal.

A csoportban megjelenik a továbbképzésre, szakmai fejlődésre való hajlandóság. Tudásukat később egy jobban jövedelmező munka során szeretnék kamatoztatni, bár saját pénzükből kevésbé szívesen fektetnek be. Nemcsak az ő esetükben, hanem az összes többi csoportban megjelenik az a fajta paternalista kép, amely szerint az állam által kínált juttatásokat, így az ingyenes képzési lehetőségeket ki kell használni, mivel ezekre alanyi jogon járó juttatásként tekintenek .

A harmadik csoportot leginkább sodródóknak nevezhetjük. Munkaerőpiaci reintegrációjuk eleve kétséges, ennek egyik oka, hogy szemben a szektorfüggetlenekkel több a gyerekük, valamint párjuk munkaerőpiaci helyzete biztosabbnak tűnik. Ez a helyzet különösen jellemző az egyéni, illetve kisvállalkozók feleségeikre, akik esetében a vállalkozás egyfajta rugalmasságát jelenti, hogy a feleség be tud segíteni, illetve hogy a férfi a napi nyolc óránál többet tud dolgozni. Szintén növeli a csoportba tartozás valószínűségét, ha a gyerekek betegesek. Az ilyen hátterű családok előszeretettel hajlanak a gyes idejének meghosszabbítására: további gyermekvállalással, betegség miatti gyessel, hivatásos anyai státusszal, hiszen esetükben fenntarthatóbb az egykeresős modell, mint a többiek esetében.

A sodródók csapdahelyzete elsődlegesen abban rejlik, hogy ők hajlamosak a munkaerőpiactól jóval hosszabb időt távol tölteni, mely időszak alatt vagy a családi vállalkozásba segítenek be, vagy "csak" a családi életet szervezik. Az önéletrajzban is szerepeltethető munkatapasztalatra az otthonlét alatt nem tesznek szert, illetve a képzésekre járás is ritka az esetükben. Erre a csoportra a legkevésbé jellemző a tudatos munkakeresés, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének állásajánlataik ismerőseiktől - ám ezeket az ajánlatokat sokszor visszamondják, elsődlegesen az időbeosztás miatt. A legnagyobb igénye ennek a csoportnak lenne az alternatív foglalkoztatásra, főként a gyes lejárta után - elsősorban részmunkaidőben dolgoznának. Ennek megfelelően az interjúk során e csoport tagjai mutatták a legnagyobb nyitottságok a vállalkozói lét irányába, s tűntek a leginnovatívabbnak - legalábbis a tervek szintjén. A sodródók azok, akik konkrét elképzelés híján, vagy akár konkrét elképzelés mellett is keresik a további lehetőségeket. Ekként tekintenek a munkaügyi központokra is, amelytől konkrét segítséget várnának: állásajánlatokat, képzési programokat. Ezeket az igényeket a munkaügyi központok nem tudják kielégíteni, így azok, akik már kapcsolatba kerültek valamelyik hivatallal lesújtóan nyilatkoznak róluk.

 

Önértékelés és reprezentáció

A reintegráció szempontjából rendkívül fontos, hogy a visszatérni vágyók milyen munkaerőpiaci pozíciót tulajdonítanak maguknak. Ugyanakkor legalább ennyire fontos, hogy a munkáltatókat is meg tudják győzni kvalitásaikról, azaz képesek legyenek eladni magukat egy felvételi beszélgetés szituációjában. Interjúalanyaink a gyerekeken mint egyértelmű negatív "adottságon" túl, a munkaerőpiac szempontjából két további fontos tulajdonságot említettek: az egyik a végzettség, míg a másik a nyelvtudás. Ez alapján a következő csoportok rajzolódnak ki:

  • Akik elégedetlenek a végzettségükkel, az ő esetükben jellemző a nyelvismeret hiánya, de ez számukra másodlagos. Ide azok tartoznak, akik nem szereztek legalább felsőfokú szakképzettséget.
  • Akik elégedettek a végzettségükkel, de elégedetlenek megkopott, vagy nem kellően elmélyített nyelvtudásukkal. Közülük többen a munkájuk kapcsán is érzékelik ezt a hiányosságot, illetve végzettségük versenyképessé tételéhez is szükség lenne a megfelelő nyelvismeretre. Közülük többen tanultak is a gyermekkel való otthonlét alatt nyelvet, de ennek a tapasztalataink szerint nagyon alacsony a hatásfoka, és inkább fellángolás jellegűek.
  • Akik elégedetlenek munkaerőpiaci helyzetükkel, bár nyelvet megfelelően beszélnek. Ők főként az egykor idegenforgalmi középiskolába járók közül kerültek ki. Mindenesetre ez egy ritka csoportnak tűnik. Megítélésük szerint a nyelvismeret nem elégséges, ha nem társul megfelelő szakmai tapasztalattal.


Ezek a vélekedések főképp a sodródókra és a szektorfüggetlenekre jellemzőek, míg a negyedik vélemény inkább a specialisták sajátja: 

  • Akik mind nyelvtudásukkal, mind végzettségükkel elégedettek. Ebbe a csoportba csak diplomások tartoznak, ők elhelyezkedési esélyeiket meglehetősen pozitívan látják - abban az esetben, ha dolgozni akarnak.

 

A vizsgált korosztály esetében a nyelvi képzés jóval alacsonyabb intenzitásúnak mondható, mint a fiatalabbak esetében, ráadásul az első elhelyezkedés idejében az idegen nyelv ismerete a munkáltatók jóval szűkebb körében számított relevánsnak, mint ma. Ennek megfelelően a munkaerőpiac számára értékelhető nyelvismerete a várakozásoknak megfelelően kevesebb, mint interjúalanyaink felének volt, s ez a tendencia az idegen nyelvi kompetenciák országunkban tapasztalható alacsony fokához illeszkedik.

Interjúalanyaink döntő többsége írt önéletrajzot, ezt az internetes álláskeresés legfontosabb eszközének is tekinthetjük. Kevésbé jellemző, hogy az önéletrajzukat álláskereső portálokra töltenék fel, inkább maguk küldik el jelentkezésüket a számukra szimpatikus állásajánlatokra.

A megkérdezett anyák - munkakeresési tapasztalattal és anélkül egyaránt - azt gondolják, hogy a gyerekek egyértelműen hátrányt jelentenek a munkaadók szemszögéből. A bértárgyalások során a munkáltató-munkavállaló hierarchiája ezáltal még inkább kirajzolódhat. Azok az interjúalanyaink, akik részt vettek már állásinterjún, megerősítették, hogy a gyermek(ek), vagy a családalapítás mindenképpen szóba szokott kerülni az elbeszélgetéseken.

Az állásinterjúk során egyértelmű a munkaadó fölénye, melyet csak tovább tetéz, hogy a frissen visszatérő anyák nem ismerik a megfelelő interjús technikákat, amely önbizalomhiányukat is csökkenthetné. Éppen ezért többen félnek az ilyen szituációktól, és remélik, hogy anélkül is sikerül majd elhelyezkedniük. Ez természetesen meghatározza munkakeresési stratégiájukat, inkább keresik a kisebb, illetve állami cégeket - mely interjúalanyaink esetében az egészségügyet jelenti.

A fentiek miatt is sokuk számára kedvező az ismerősök, barátok segítségére támaszkodni a munkakeresés során. Sokszor keresték meg őket ismerősök különböző állásajánlatokkal, de ezek jelentős része alaposabb megfontolás után elvetette. Az ilyen jellegű munkakeresés elsődlegesen a bizalomra épül, hiszen a beajánlónak hinnie kell abban, hogy az anyuka az adott munkakörre megbízható lenne. A problémát nem interjúalanyaink alkalmatlansága okozta; a visszautasítások mögött inkább a hosszú utazási idő, a rossz időbeosztás, az alacsony kereseti lehetőség, vagy a munka jellege (pl.: ügynöki munkakör) áll. Mindezek dacára széles körben elterjedt az a nézet, hogy csakis "protekcióval" és "kihalásos alapon" lehet megfelelő, családbarát munkát találni.

Interjúink alapján úgy tűnik, hogy szektoron belüli munkahelykeresésnél a visszatérni vágyók az aktívabbak - ők keresik meg elsősorban egykori kollégáikat, míg a szektoron túli állásajánlatok inkább barátokon keresztül találják meg a munkaerőpiacra reintegrálódni kívánó anyákat.


 

Értékek

Az emberi választásokat nem csak a körülmények és a múltbeli történések határozzak meg, ezek inkább csak keretül szolgálnak, melyek a döntési alternatívákat jelölik. A döntések mögött a legtöbbször olyan - bensővé tett - értékeket találunk, melyek segítenek eldönteni, hogy mi a helyes, s mi nem.

 

Karrier versus anyaság

A karrier egy adott munkaerőpiaci szektorban betöltött szerepek társadalmilag elismert mintáinak sorozata, növekvő presztízzsel, felelősséggel és anyagi elismeréssel.[6] Tágabban értelmezve megengedhetjük a szektorok közötti átjárást, főként, ha annak célja a növekvő presztízs, felelősség, vagy anyagi elismerés. A karrier témáját azért tartjuk elsődlegesnek, mert a nők esetében a karrier lehetőséget kínál a párjuktól való függetlenebbé válásra, a hagyományos női szerepek oldására.

Interjúinkból egyértelműen kiderült, hogy a kérdezettjeink többsége számára a fenti meghatározás szerinti karrier nem vonzó. Egyik előléptetett interjúalanyunk ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: "Az az ideális számomra, ha nem kell kiemelkednem, meghúzódhatok a háttérben, hogy az élet más területeire is maradjon energiám". Ha az ennyire szélsőséges álláspont nem is általános, de a keresésnél nem meghatározó szempont, hogy a munkáltató milyen karrierlehetőséget kínál. Sokkal fontosabb, hogy a munkavállalás összeegyeztethető legyen az anyasággal, a családban betöltött gondoskodó szereppel. Ezzel összhangban megfigyelhető, hogy míg a magas jövedelemszint minden esetben fontos, addig a munkával kapcsolatos felelősséget és plusz terheket többen igyekeztek távol tartani maguktól.

Azok az édesanyák, akik a gyermekvállalás előtt karriert futottak be, némileg magabiztosabban várják a munkaerőpiaci reintegrációt, mivel tudják, hogy képesek jól teljesíteni, de elsődlegesen ők sem új karrierre vágynak. Ha a többségre nem is jellemző, de egyeseknél egyfajta zsigeri ellenérzés, sajnálkozás figyelhető meg azokkal szemben, akik a család helyett a karriert választották: "Nem vagyok én karrierista, látok én karrierista lányokat 35 évesen gyerek után sóvárogni."


 

A munka élvezete versus pénzkereseti lehetőségek

Interjúalanyaink számára a legfontosabb a munkahelyekkel kapcsolatban az időbeosztás, ezt követik a kereseti lehetőségek. Átlagos fizetési elvárásuk nettó 100.000-150.000 Ft körül mozog. A fizetés fontosságára mutat rá, hogy jobb kereseti lehetőségek miatt megkérdezettjeink fele váltott már munkahelyet - ezek többsége egyben szektorváltást is jelentett. Jellemző példája ennek az egészségügyből történő kivonulás, mellyel kapcsolatban a rossz kereseti lehetőségeken túl problémát okozott a családalapítással összeegyezhetetlen több műszak.

Természetesen fontos megkérdezetteink számára, hogy olyan munkát végezzenek, amelyet élveznek. Ezzel kapcsolatos kérdezősködésünkre jellemzően nem mondtak konkrét munkákat, foglalkozásokat, inkább olyan munkaköröket említettek, melyekben semmiképpen nem tudnák magukat jól érezni (ügynöki munka, monoton feladatok, nagy felelősséggel járó munkakörök). Az ideális munkával kapcsolatban a legtöbben arra helyezték a hangsúlyt, hogy emberekkel kelljen törődni, jók legyenek a kollegiális viszonyok. Emellett néhányuk jelezte, igényük van arra, hogy a vezetőség rendszeresen adjon számukra visszajelzést, illetve hogy alkalmuk legyen az önálló munkavégzésre, új ismeretek elsajátítására.

Interjúalanyaink számára a kereset mellett fontos tényező, hogy munkaszerződést kössenek velük, lehetőleg tényleges jövedelmüknek megfelelően jelentsék be őket - ez a biztonságérzeten túl azért is rendkívül fontos számukra, mert a tgyás, illetve a gyes mértékének megállapítása egy későbbi gyermekvállalás esetén ettől a tényezőtől függ.
Az interjúk esetében egyetlen olyan esettel találkoztunk, amikor a bejelentés sem történt meg, míg a lejelentett bér mértékével való "játék" jóval elterjedtebb jelenségnek tűnik - főként azokban az esetekben, amikor a családi vállalkozás a foglalkoztató.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a kérdezetteink számára az anyai szerepük teljesítése a legfontosabb. A munkát többségük nem tekinti az önmegvalósítás eszközének, inkább arra törekszenek, hogy a rájuk bízott feladatokat teljesítsék - de ennél többet lehetőleg ne kelljen vállalniuk, főként ha az a családi élet rovására mehet. Ha pedig már kompromisszumokra kényszerülnek, akkor a fizetés alsó határa annyi legyen, hogy azt érezzék, megéri eljárni dolgozni. A lényeg, hogy dolgozó nőként több haszonban részesítsék családjukat, mintha otthonról irányítanák, felügyelnék, segítenék a többi családtag életét. Jól érzékelteti ezt egyik interjúalanyunk tapasztalata, mely után úgy döntött, hogy gyermekei enyhe asztmájára tekintettel ameddig csak lehet, otthon marad: "...a munkavállalás költségeivel, a megváltozó étkezési szokásokkal, a férjem vállalkozásába való be nem segítéssel szemben az a pár 10.000 forintos plusz nem érte meg, hogy dolgozzak, és ne törődjek normálisan a gyerekekkel."

Ezzel szemben beszélhetünk egy felső korlátról is, mely mögött szintén az anyai szerepek megfelelő ellátása áll. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb, hogy a munka mellett az anya képes legyen úgy ellátni szülői és nem utolsó sorban élettársi feladatait, hogy megteremtse szerettei számára a meghitt családi légkört, biztonságot. Itt az elsődleges szempontként az időbeosztást jelölhetjük meg, mely a karrier felfutásának is gátat szab.


 

A munkaerőpiaci reintegrációt segítő és gátló strukturális tényezők

Számos olyan társadalmi adottság létezik, melyekre a kisgyermekes anyukáknak nincs ráhatása, viszont reintegrációjuk kereteit határozzák meg. E definíció alapján ide sorolhatjuk a gazdasági klímát, az álláskeresési infrastruktúrát, az alternatív munkalehetőségek és a gyermekellátó-rendszer kiterjedését is.

 

Gazdasági környezet általános megítélése

Interjúink a gazdasági világválság elmélyülése idején készültek 2008. novembere és 2009. januárja között, ekkorra már a legtöbben szembesültek a forint drasztikus árfolyamesésével. Ez meglehetősen érzékenyen érintette a kérdezetteinket, hiszen mindannyian törlesztenek hitelt, s ezek döntő többsége devizahitel. Mivel jelentős tartalékaik, befektetéseik nincsenek a családoknak, így a helyzet romlására számítottak, főként azok, akik vállalkozást vezetnek. Több esetben is arról számoltak be, hogy férjük cége az utóbbi időben kénytelen volt elbocsátani alkalmazottját, alkalmazottjait. Ennek egyenes következménye a férjek munkaidejének meghosszabbodása, a családi életben való részvételük csökkenése, illetve a nők munkaerejének bevonása bizonyos céges ügyekben. A vállalkozások helyzeti előnye ugyanakkor, hogy nem fenyegeti a kenyérkereső férfiakat az elbocsátás réme - bár dél-pesti interjúalanyaink párjaik állását mind biztosnak látták.

Azok a kismamák, akik a gyermek 3 éves koráig nyújtott gyes lejártát követő munkaerőpiaci reintegráció előtt állnak, védettnek érzik a helyzetüket, mivel kötelező őket utolsó munkahelyükre visszavenni. A státusza azoknak a legbizonytalanabb, akiket a sodródók csoportjába soroltunk, elsősorban azért, mert e csoport tagjai tartózkodnak a legtovább távol a munkaerőpiactól, épp ezért számítanának inkább a munkaügyi központok segítségére (is), mint a közvetlenül a gyed lejárta után visszatérők.

 

Az álláskeresés infrastruktúrája

A sikeres álláskeresést elősegítő szervezeteket finanszírozási formájuk alapján általában három csoportba soroljuk. A magánszektor segítségét veszik a legtöbben igénybe, különösen népszerűek az álláskereső portálok - ezek megítélése alacsony költségük, egyszerű használatuk és relatív nagy hatékonyságuk miatt kedvező. A civil szféra álláskeresést elősegítő szereplői közül egyetlen egyet sem említettek interjúalanyaink. Az állami szféra esetében kizárólag a munkaügyi központ került szóba, ez elsősorban a kerületi központokat jelentette, míg egy esetben a diplomás munkanélkülieknek fenntartott intézményt. Mint már írtuk, interjúalanyaink elvárásai és a kapott szolgáltatások között köszönőviszony sincs, sőt többen egyenes demoralizálásról meséltek.

Tágan értelmezve az álláskeresés infrastruktúrájához sorolhatjuk azokat az eszközöket is, melyek képesek segíteni a reintegrációt. Ilyenek lennének a képzések, tréningek, akár speciálisan a kutatási célcsoportunk számára szervezettek, akár nyílt (államilag szervezett vagy támogatott) átképzések, továbbképzések. A gyermekkel otthontöltött idő alatt hat interjúalanyunk tanult, közülük kettő a felsőoktatásban, míg négyen saját forrásból finanszíroztak a különböző tanfolyamokat (fodrász, iskolatitkár, üzletvezető, nyelvtanfolyam), az államilag támogatott felsőoktatási képzést pedig egyáltalán nem, vagy nem annak elejétől a végéig tudták kihasználni. A 2006-ban életbelépett jelenlegi szabályozás immár semmilyen kedvezményt nem nyújt a gyermeket vállaló fiatal nőknek, oktatásuk támogatásából az állam kivonulóban van.

A munkaerőpiaci reintegrációt elősegítő adminisztratív eszközök közül - ösztönző mivolta révén - kiemelkedik a Start-kártya. Az interjúink időpontjában állásban lévő három anyukából csak az egyik számolt be arról, hogy Start-kártyával foglalkoztatják, a másik kettő nem hallott a lehetőségről. A reintegráció előtt álló többi anyuka közül csak három hallott a Start-kártyáról, de jellemzően részletekbe menő ismereteik nincsenek, például nem világos számukra, hogy csak új munkahely esetén lesz-e jogosult a Start-kártyára, vagy akkor is, ha a régi munkáltatójához megy vissza, valaki pedig azt gondolja, hogy a kártyát a munkáltatójától kell majd igényelnie.

 

Távmunka - részmunka - családbarát munkahelyek elterjedtsége

Interjúink egyértelműen megerősítik, hogy a magyar munkaerőpiacon alternatív foglalkoztatásnak titulált távmunkára, illetve részmunkaidős állásokra rendkívül nagy igénye lenne a családanyáknak.

A gyermekkel otthon töltött idő alatt szinte mindenki elgondolkozott azon, hogy miként végezhetne valamilyen távmunkát lakása falai között, s többen próbálkoztak távmunka-közvetítő internetes cégeknél. Ugyanakkor a tapasztalatok rendkívül negatívak: "Szerintem az ilyen interneten hirdetett távmunkák döntő része átverés, csak arra mennek, hogy begyűjtsék a regisztrációs díjat. Az ismerőseimnek sincsenek ezekkel jó tapasztalataik." - miként interjúalanyainknak sincs. A legnagyobb probléma - a távmunka-közvetítő cégek megbízhatatlanságán túl, hogy a munkaerőpiacon nincs ilyen lehetőség: "A gyes ideje alatt elsősorban otthon végezhető munkákat keresem, de ilyet nem lehet találni, a távmunka csak hangzatos lózung.", míg egy másik anyuka szerint: "a távmunka olyan, mint a részmunka -csak beszélnek róla, de nincs igazán lehetőség". Az egyetlen távmunkát végző interjúalanyunk ismerősökön keresztül jutott az adatrögzítéshez: "... így legalább biztos lehettem benne, hogy nem vernek át" - talán nem meglepő módon a kifizetés zsebből-zsebbe történt. Ugyanakkor valahol természetes is, hogy távmunkához elsődlegesen az ismeretségi hálón keresztül lehet jutni, hiszen a munka határidőre és megfelelő minőségben történő elvégzésének a garanciája csak a bizalom lehet a munkát adó számára.

Összességében a részmunka esetében sem jobb a helyzet, sőt egyik interjúalanyunk sem dolgozott még ilyen időbeosztásban, viszont az interjúk felvételekor négyen szerettek volna belátható időn belül részmunkaidős státuszt vállalni, köztük olyanok is, akik jelenleg 8 órát dolgoznak. Az egyik esetben felmerült az is, hogy a részmunkaidős foglalkoztatásra cégen belül álljon át, de a vezetőség erre nem mutatott fogadókészséget. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy az interjú időpontjában dolgozó három főből kettő is szívesen dolgozna négy vagy hat órában.

A tömeges részmunkaidős foglalkoztatás mindenesetre azért járna rendkívüli előnnyel, mert lehetővé tenné a rugalmas időbeosztást, mely a legfontosabb szempont a (kis)gyermekeseknek, valamint mert alkalmazásával fokozatosan lehetne visszavezetni a nőket a munkaerőpiacra. Az államnak kell mérlegelnie, hogy ezen foglalkoztatási formával járó esetleges plusz költségeket milyen arányban éri meg finanszíroznia, ha a munkaerőpiaci reintegrációs programok nem mutatják a kellő hatékonysági fokot.

A családbarát munkahely ideája interjúalanyaink körében nem elterjedt, pontosabban minden olyan munkahelyet családbarátnak vélnek, amely lehetővé teszi, hogy az időbeosztásukat megfelelően alakíthassák.

 

Gyermek-elhelyezési lehetőségek

 

A gyermekek elhelyezése még abban a családban is komoly nehézségekbe ütközhet, ahol a nagyszülői segítség nagyon jelentős, éppen ezért rendkívül fontos a szerepe az állami intézményeknek, különösen a bölcsődéknek és az óvodáknak.

A bölcsődék tekintetében Budapestnek kiemelkedően jó a helyzete a vidékhez képest, ez persze nem jelenti azt, hogy a bölcsődei férőhelyek száma magasabb lenne, mint amennyire igény mutatkozik. Ez alapvetően nehezíti a kisgyermekesek munkaerőpiaci reintegrációját, erről az egyik anyuka ekképp vall: "A 22-es csapdájába estem, mert ahhoz hogy a gyereket felvegyék a bölcsődébe, az kellett volna, hogy elhelyezkedjek, ahhoz pedig, hogy elhelyezkedjek azt kellett volna, hogy a gyereket vihessem a bölcsibe."

E helyzet elkerülése érdekében érdemes jó előre eltervezni az elhelyezkedés időpontját, többen számoltak be arról, hogy legalább fél évvel előbb elkezdtek bölcsődét keresni - emiatt gyakorlatilag a bölcsőde keresését tekinthetjük a reintegráció első lépcsőjének. "Szerencsés voltam, hogy idejében, már januárban elkezdtem bölcsödét keresni, hogy októberben bekerülhessen a lányom."

Ugyanakkor a bölcsődébe való bekerülés nem jelenti, hogy az újbóli munkába állás minden zökkenőtől mentes lenne. Az egyik probléma a bölcsődék nyitva tartásában keresendő: "Amikor a lányom bölcsődés lett, csak úgy tudtam visszamenni dolgozni, hogy anyu vállalt heti két-három napot, amikor én nem tudtam volna odaérni négyre - így is volt, hogy csúnyán néztek ránk."

A másik két probléma ezekhez képest átmenetinek tűnik, mivel mindkettő a gyerek közösségbe kerüléséhez kapcsolódik: az egyik a beszoktatás, a másik a betegségek. Ezek a problémák viszont akkor is jelentkeznek, ha a gyerek a bölcsőde kihagyásával egyből az óvodába kerül.

A beszoktatási időszak és a munkavállalás kezdetének időbeli viszonyával kapcsolatban éppen ezért nagyon nehéz megmondani mi az ideális. A munkáltató szempontjából szerencsésebb egy olyan alkalmazott, akinek a gyerekeit nem kell beszoktatni, ugyanakkor kérdéses, hogy a munkába állás nem jár-e hasonlatos traumával a gyermek számára, mint a beszoktatás. További probléma lehet, ha az állásba lépés megelőzi az óvodai felvételt.

A betegségek nem kerülnek el senkit, és a már valamilyen intézménybe járó gyerek otthoni ápolásának a megoldása sokszor szül konfliktust az anyák életében, főként a munkáltatóval, illetve a helyettesítést megoldó kollégákkal szemben. Volt olyan interjúalanyunk is, aki úgy vélte, hogy jobb, ha kimenekül ebből a szituációból - főként gyerekeinek az érdekét szem előtt tartva: "A sok hiányzás miatt mind a főnökséggel, mind a kollégákkal volt konfliktusom. Ekkor úgy döntöttünk, hogy a gyerekek betegsége miatt élek a lehetőséggel, és a súlyos asztmájuk miatt visszamegyek gyesre."

Összegezve az intézmények nyitva tartása elsősorban az elvállalható álláslehetőségek körét határolja be. Az intézmények szokásainak megfelelően az optimális állás az, ahol reggel nyolc órai kezdés mellett fél négy körül el lehet indulni a gyerekekért, amennyiben semmilyen segítségre nem számíthat az édesanya. A beszoktatással kapcsolatban sokat segíthetnek az úgynevezett játszó bölcsődék, melyek olyan délelőtti elfoglaltságot jelentenek, amikor a bölcsőde egyik szobájában a gyerekek szabadon játszhatnak, és ebédelhetnek úgy, - térítés fejében - hogy édesanyjuk ott van a közelükben.

  

Jövőkép - távlati tervek


Empirikus adatokkal bizonyítható, hogy a magyar társadalom az egyik legdepressziósabb Európában. Az emberek anómiáját több tényezőre vezethetjük vissza, az egyik legfontosabb, hogy a társadalom jelentős részének nincs jövőképe. Ilyen szempontból a kisgyermekesek az egyik legkevésbé fertőzött réteg, hiszen a gyermekek cseperedése nemcsak újabb és újabb feladatokkal látja el őket, hanem sok pozitív visszacsatolást is jelent.

Olyan interjúalannyal nem találkoztunk, akinek rendkívül tudatos karrierterve lett volna. A munkahelyekkel való elégedettség szempontjából - ide értve azok véleményét is, akik terveik szerint valószínűleg utolsó munkahelyükre fognak visszatérni - két csoportot különíthetünk el: egyrészt azokat, akik váltani akarnak, másrészt azokat, akik elégedettek helyükkel; mindkét esetben egyértelműen az időbeosztás a legfontosabb tényező.

Általános benyomás, hogy a családoknak nincsenek konkrét terveik - nemcsak a munkaerőpiacon, hanem az élet más területein sem. Ennek alapvető oka, hogy a családalapítás során a családok eladósodtak, így alapvetően a túlélés a cél - ezt csak tovább erősíti a gazdasági válság. Az eladósodást elsődlegesen az okozza, hogy a családok jellemzően arra törekszenek, hogy egy olyan ingatlant - elsősorban kertes családi házat - vásároljanak, mely egész életükben megfelelő élethelyükként szolgálhat. Ez amellett, hogy gazdasági kényszerpályára sodorja a családokat, megteremti a röghöz kötöttséget, csökkenti a mobilitást, és ezáltal munkaerőpiaci rugalmatlanságot okoz.

  

Lezárásul

Napjainkban legtöbben nem csupán a tudósításokból halljuk, hanem saját környezetünkben is tapasztaljuk, hogy az utóbbi évek bizonytalan gazdasági helyzete mind küzdelmesebb munkaerőpiaci elhelyezkedést vonz maga után.

Pontosan ezért nagyon fontos, hogy a munkavállalók, az állam és a munkáltatók közös stratégiájának kialakításakor olyan mechanizmusokat dolgozzanak ki, amelyek nem járnak többletköltséggel a munkáltató részéről, és az Európai Unió által finanszírozott munkaerőpiaci programoknál magasabb hatékonysági szintet érhetnek el. Ezzel nem a reintegrációt, hanem a prevenciót: például az édesanyák korábbi munkahelyén való bennmaradást támogatnák. Ezek a célok nem valósulhatnak meg a felek energia-befektetése nélkül, és még sok egyeztetéssel járnak, mivel a gazdasági válságban a racionalizáció megkérdőjelezhetetlen szlogenje lehet a foglalkoztatónak, aki a lehető legnagyobb mértékű profitra törekszik. A távmunka, a részmunkaidő munkaerőpiaci arányának a növelésére talán csak a gazdasági konjunktúra megindulásával lehet reális esély, viszont egy olyan rendszer kialakítására már most is jogos igények merülnek fel, melyek az információk áramlását segítik, illetve azok megbízhatóságát ellenőrzik.

Nem kizárólag a munkáltatókban él kialakult kép a kisgyermekes anyukákról, fordítva is működnek a sztereotípiák. A korrekt foglalkoztató és alkalmazott kapcsolat kialakításakor a munkavállaló felelős magatartása is legalább annyira kívánatos, hiszen kötelességei is vannak, nem csak jogai.

A folyton változó erőviszonyok, és körülmények miatt hosszú út vezet még az egyensúly megteremtéséhez, amely az összes érdekhordozó bevonását és közös munkáját követeli.

 

 

Felhasznált irodalom

Dr. Juhász Márta: Karriertervezés előadás 2007

http://www.erg.bme.hu/oktatas/tleir/gt521330/karrier.pdf

 

Tóth Olga: Attitűdváltozások a női munkavállalás megítélésében

Szociológiai Szemle 1995/1. 71-86.

http://www.socio.mta.hu/mszt/19951/toth.htm



[1] Kutatásunkban kvalitatív módszerrel dolgoztunk, strukturált interjúkat készítettünk interjúalanyainkkal. 2006-ban az ötezer fős mintában együttesen 232 édesanya és 9 édesapa töltötte otthon gyermekével a gyermekgondozási időt. Ez 4,82 százalékos arány, mely jóval meghaladta az országos 2,92 százalékos értéket. Ezt az eltérést okozhatja, hogy bár véletlen mintavételt alkalmaztunk, ezt egyrészt az otthoni vezetékes telefont használók körében tettük, másrészt pedig a több otthon töltött idő miatt azok sokkal nagyobb valószínűséggel kerültek a mintába, akik hosszabb ideig vannak otthon gyermekükkel, gyermekeikkel. Ezek a csoportok a több gyermekkel rendelkezők, vagy beteg gyermeket otthon ápolók. Ennek hatása mostani kutatásunkban némileg meg is nyilvánul. Jelen kutatás mintájába azok kerülhettek be, akik már a 2006-os kutatásunkban részt vettek, s úgy nyilatkoztak, hogy valamilyen gyermekgondozási díjban részesülnek. Az így nyilatkozó 191 fő közül véletlen mintavétellel választottuk ki azt a tízet, akikkel az interjúkat felvettük.

 

[2] Magyarországon az édesapa részére is folyósíthatják a gyermekgondozási díjat.

[3] Attitűdvizsgálatok eredményeként ismert, hogy a társadalom döntő hányada egyetért olyan kijelentésekkel miszerint: "A gyereknek az anyja mellett a helye.", "A szülők kötelessége, hogy a lehető legjobbat megadják a gyermekeiknek",." A családban a gyerek az első."

[4] Közülük a legfiatalabb és a legidősebb még hosszabb ideig gyeden-gyesen lesz; a harmincasok közül háromnak bejelentett nyolcórás állása van, míg öt anyukának az interjú időpontja körül járt le a gyese.

[5] Az állam a START-kártyát kiváltó gyermekgondozásból visszatérni szándékozók részére járulékkedvezményeket biztosít, ezzel ösztönözve a munkáltatókat a kisgyermekesek foglalkoztatására.

[6] Forrás: dr. Juhász Márta, 2007.



Csatolmányok
Nincs csatolmány a publikációhoz...


Vitafórum

Még nincs hozzászólás a publikációhoz...

Új hozzászólás:
Hozzászóláshoz regisztráltként be kell jelentkezni!