Barangolás a társadalomtudományi kutatás világában
2018. szeptember 20. csütörtök - Friderika
Vita

2011. július 11. hétfő, 17:56
Demeter Endre

Miként kezelje Magyarország a migránsokat?

Visszatérés az elmúlt évszázadok gyakorlatához

 

Az arab világban, főként Líbiában történő események hatására a menekültek egyre nagyobb számban igyekeznek Európába, várhatóan a jövőbeli politikai és klimatikus változások miatt az Európai Unió továbbra is a legális és illegális nemzetközi migráció egyik legfontosabb célpontja lesz, már csak az "öreg" kontinens demográfiai és gazdasági adottságai miatt is. Felmerülhet, sőt fel kell merülnie a kérdésnek, hogy Magyarország milyen válaszokat ad ebben a helyzetben.

 

Az alábbiakban egyetlen kérdésfelvetésre koncentrálnék: miként lehet nagyszámú bevándorlót/menekültet sikeresen integrálni - elsődlegesen az epizódszerű, etnikailag (vagy legalább kulturálisan) homogén bevándorlás áll kérdésem középpontjába, amit a köznyelv menekülthullámként emleget.

 

 A sikeres integráció szükségszerűen normatív fogalom, számomra a következők megvalósulása esetén beszélhetünk sikerről. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom, hogy a sikert indikátorok segítségével mérni tudjuk:

 

- Az illegális bevándorlók minél alacsonyabb aránya a legális bevándorlókhoz képest. Ez előfeltétele annak, hogy a bevándorlók ne a gazdaság fekete zónájában tevékenykedjenek, valamint nem kelti annak érzését a társadalomban, hogy a hozzánk kerülők itt tartózkodása jogszerűtlen. Az arányokról leginkább az idegenrendészeti eljárások alapján alkothatunk képet.

 

- A bevándorlók önálló, gazdasági tevékenység által megvalósuló megélhetésének elősegítése - nyilván ez a befogadó állam szempontjából pénztárcába vágó kérdés. Fontos, hogy nem a megélhetés anyagi, pénzbeli biztosítása, hanem a keretfeltételek megteremtése a legfontosabb feladat. Ennek érdekében a következő területekre érdemes koncentrálni: a bevándorlók erőforrásai (tudás, tőke, szorgalom), a bevándorlók szociális biztonsága (kapcsolati tőke, azaz a közösségen belüli kooperáció, segítés), azaz annak megismerése, hogy melyek azok az erőforrásai, amelyekkel be tudnak kapcsolódni a gazdaságba, értéket tudnak termelni Itt fontos indikátor lehet a segélyezettek és a munkavállalók aránya.

 

- Működőképes bevándorló közösségek létrejötte, amelyek egyrészt képesek segíteni az újonnan érkezetteket, másrészt kitermeli vezetői, értelmiségi rétegét, amely képes a közösség érdekeit a többségi társadalom felé megjeleníteni, illetve a többségi társadalom elvárásai elfogadtatni. Nyilvánvaló, hogy a közösség kulturális önazonosságának fenntartása a közösségteremtő erő, amelyhez szükséges a megfelelő intézményrendszer kiépítése. A bevándorlók intézményei létrehozását (egyesületek, klubok, magán bölcsődék, stb.) az államnak elő kell segíteni, illetve meg kell teremteni az állami feladat ellátásához szükséges intézményeket. Ezen intézmények működésének milyenségével mérhető az integráció sikere.

 

- A bevándorlók második generációjának esetében lényeges lépés a kettős identitás elfogadása, az anyaország és hazánk közötti hídszerep betöltésének elősegítése, átvétele az idősebb generációktól. Ez azt is jelenti, hogy az anyaországgal normalizált, a kölcsönös gazdasági előnyökre építő kapcsolatot kell kialakítani. Ezen erőfeszítések sikerét jól mutathatják a kereskedelem volumene.  

 

Magyarország ezer éves történelmén át jellemzően befogadó ország volt: kunok, besenyők, svábok, szerbek, szlovákok, görögök mind-mind sikeresen integrálódtak - legalábbis a jelenből visszatekintve, ha nem is a fenti, de asszimilációs szempontból sikeresnek tűnik az integrációjuk. Ugyanakkor ezeknek a történelmi bevándorlásoknak az esetében a hatalom nem az egyént kezelte, hanem csoportokat telepített be, adott nekik letelepedési jogot. Ez egy teljesen más modell, mint amit a mai fejlett európai célországok követnek, mikor is a menekült, mint egyén jelenik meg az állammal szemben - nyílván Nagy-Britanniában, vagy Hollandiában a hazánkban az évszázadok során oly sokszor alkalmazott módszernek nincsenek előzményei, hiszen nem álltak rendelkezésre nagy (el)néptelen(edett) területek, hanem ezen területek kibocsátó országok voltak.

 

Adódik a fentiekből a kérdés, hogy most a huszonegyedik századi Magyarországon a fenti történelmi modell mennyire alkalmazható. Véleményem szerint alapvetően jobb feltételeket teremtene az, ha a menekültek közösségeire saját települések létrehozását - esetleg a kihalt, vagy elhaló félben lévő települések újraélesztését bíznánk. Nyilvánvaló erősebbek, egymást jobban segítő, a kulturális gyökereket nem totális megkérdőjelező élethelyzetben találnák magukat így a bevándorlók. Településeik, már csak a bevándorlók demográfiai összetétele, mobilitása, kezdeményezőkészsége miatt is prosperálók lennének, ami kiegészülve azzal, hogy új világot teremthetnek - konfliktusoktól semmiképpen sem mentesen - lehetőséget adna arra, hogy Magyarországot hazájuknak, s ne ugródeszkának tekintsék Nyugat-Európa felé. Természetesen a hirtelenjében így megjelenő több ezres népesség a környező települések életére, prosperitására is kihatna, bővülne a fogyasztó- és munkaerőpiac. A környéken lakókkal való interakció elősegítené az integrációt, ezzel kapcsolatban nagyon fontos garantálni a vegyes házasságok megszületésének lehetőségét, valamint az integrált - de a kulturális értékek átadására épülő - oktatást.

 

Tehát a kérdésem még egyszer: Magyarország számára nem egy a Nyugat-Európai modelltől gyökeresen eltérő modell lenne az üdvözítő az országra nehezedő bevándorlási hullámokkal szemben - ahol nem egyének, hanem bevándorlók közösségei jelennének meg?


Csatolmányok
Nincs csatolmány a publikációhoz...


Vitafórum

Még nincs hozzászólás a publikációhoz...

Új hozzászólás:
Hozzászóláshoz regisztráltként be kell jelentkezni!