Barangolás a társadalomtudományi kutatás világában
2018. szeptember 20. csütörtök - Friderika
Vita

2011. május 31. kedd, 23:31
Éber Márk Áron

Csoportok vagy csoportosítások?

A társadalomkutatói kategorizáció etikai következményeiről

Absztrakt: Megismerési munkája során az empirikus társadalomkutató gyakran nyúl a csoportosítás, az osztályozás, a kategorizáció eszközéhez. Valamilyen (vélt vagy valóságos) hasonlóság alapján azonos kategóriába sorol egyéneket (családokat, háztartásokat stb.) - s teszi ezt gyakran anélkül, hogy megvizsgálná, a csoportosítottak vajon maguk is összetartozóknak tekintik-e magukat, van-e közös identitásuk, összetartozás-érzésük, "csoporttudatuk". Vajon e csoportosítások vissza is hathatnak a csoportosítottak csoporttá formálódására? Pierre Bourdieu és Rogers Brubaker nézeteire támaszkodva a válaszom - igen. Ha pedig ez így van, a kutatóknak mindenkor tudatosítaniuk kell csoportosításaik etikai következményeit.


A Kulcskérdések a társadalomkutatásban, etikai dilemmák c. konferencián elhangzott előadásomban két etikai problémát vetettem fel. Az első szűkebben a társadalomtudományi kategorizációból (osztályozásból, csoportosításból, elemeknek halmazokba sorolásából) fakad. A második általában a társadalmi problémák társadalomtudományi ábrázolásának etikai dilemmája; politika, morál és tudomány egymáshoz való problematikus viszonyából adódik.

 

1. A probléma abból fakad, hogy a társadalomkutató, mint megfigyelő megfigyelései révén visszahathat a megfigyeltekre. Nem minden társadalomtudományi kategorizáció járul természetesen hozzá a (nominálisan) csoportosítottak (reális) csoporttá válásához. Egy példát említve, az 1980-as években Kolosi Tamás vezetésével lefolytatott rétegződésmodell-kutatás a vizsgált családokat élethelyzetük komplex státusindexei alapján tizenkét státuscsoportra (klaszterbe) sorolta. Ezek közül például a "jó anyagi helyzetű falusias alsó"-ként elkeresztelt státuscsoport elkülönítése vélhetően egyáltalán nem bírt olyan hatással, hogy a (nominális) klaszterbe soroltak emiatt megindultak volna a valóságos csoporttá válás útján. Csoporttudatuk, összetartozás-érzésük, szolidaritásuk, csoport voltuk foka aligha emelkedett a közös kategóriába sorolás nyomán.

Vannak azonban olyan kutatási eredmények is, amelyek kifejezetten hozzájárulnak a csoportképződés dinamikájához. Rogers Brubaker Csoportok nélküli etnicitás című cikke éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy az etnikai, vallási, nemzeti konfliktusoknak mint etnikai, vallási, nemzeti csoportok közötti konfliktusoknak a társadalomtudományi ábrázolása visszahathat e konfliktusok kiéleződését, elmélyülését eredményezve. Ezt a veszélyt elsősorban természetesen nem a társadalomtudományos, hanem a - kifejezetten mobilizációs céllal megfogalmazott - politikai megnyilatkozások erősítik fel. De könnyen ilyen hatást válthatnak ki azok a sajtó- és médiatudósítások, illetve beszámolók is, amelyek valamely lokális problémát (aktuális példát választva: a gyöngyöspatai helyzetet) mint etnikai vagy nemzeti csoportok közötti konfliktust ábrázolnak, s ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy e lokális konfliktus szereplői magukat és egymást is ilyen szélesebb csoportokkal azonosítsák (mintha Gyöngyöspatán vagy általában az országban "a magyarok" állnának szemben "a cigányokkal").

A társadalomtudományos megfigyelés etikai dilemmája itt abban rejlik, hogy vajon fogalomképzésével, kategóriáival mennyiben támaszkodhat ilyen közéleti, a nemzet- és etnopolitikai diskurzus által erősen involvált (és politizált) kifejezésekre. Mennyiben veheti át e köznyelvi kategóriákat? Álláspontom szerint a társadalomtudományoknak e kérdésben nagyon óvatosan, a társas-társadalmi érzékenységeket messzemenően figyelembe véve kell eljárniuk. Az óvatosság és az érzékenység szükséges "mértéke" azonban máris felveti a második dilemmát. Társadalmi érzékenységek, erkölcsi szabályok mennyiben korlátozhatják a tudomány megismerőképességét?

 

2. A társadalomtudomány (mint a tudomány része) a társadalomba ágyazott funkcionális alrendszer (Luhmann), illetve mező (Bourdieu). Megismerőképességének, kognitív potenciáljának mértéke nagyban függ autonómiájának fokától. Bourdieu, illetve Luhmann egyaránt utalnak arra, hogy e funkcionális (al)rendszerek, illetve erőterek relatíve autonómok, működésmódjuk viszonylag öntörvényű (más mezők, illetve rendszerek működésének logikájából nem levezethetők, azokra nem visszavezethetők). A társadalmi problémák társadalomtudományi ábrázolása ezért nem rendelhető, nem rendelendő alá más mező- és rendszerlogikáknak (sem a politikának, sem a gazdaságnak, sem a morálnak). A tudomány megismerőképessége csorbul, ha politikai, gazdasági, erkölcsi, ideológiai jellegű okokból nem tehet fel egyes kérdéseket, nem vizsgálhatja őket, illetve nem publikálhatja kutatásának eredményeit. Ha azonban a (társadalom)tudományt bizonyos tekintetben nem korlátozzák tudományon kívüli normák, akkor egyes társadalmi problémákról olyan képet is alkothat, amely társadalmi érzékenységeket sért, erkölcsi szabályokkal kerül ellentmondásba.

A társadalomtudomány autonómiafokának kiterjesztése mellett érvelhetünk azzal, hogy a társadalmi problémák reális felmérése, a "társadalmi valóság" "feltárása" érdekében működését nem korlátozhatják politikai, gazdasági, morális vagy ideológiai szempontok; a morális szabályozás mellett érvelhetünk azzal, hogy a (megfigyeléseinek a társadalmi problémákra való visszahatására érzéketlen) társadalomtudomány társadalmi konfliktusok eszkalálódásához is vezethet. Az etikai dilemma ezen a teoretikus szinten felvetve valóban csak dilemma maradhat, a lényegi kérdés a részletekben van: vajon milyen módon és milyen mértékben maradjon a társadalomtudomány autonómiája relatív autonómia.

A megoldás felé terelhet bennünket, ha a gazdasági és politikai jellegű rendszerlogikát (érdekeket) és az ideológiai korlátozásokat következetesen elválasztjuk a morális szabályoktól, s amíg az előbbiek autonómiakorlátozó törekvéseit nem ismerjük el, addig az utóbbit (az erkölcsi normák szerepét) messzemenőkig elfogadjuk. Ennek deklarálása elvileg meg is oldja a problémát. A (társadalom)tudomány - akárcsak a kultúratermelés más mezői: az irodalom, a képzőművészetek, a filozófia, a színház- és filmművészet, vagy akár az újságírás és az elektronikus tömegmédia stb. - helyzetének ellentmondásossága azonban éppen abból fakad, hogy autonómiája szoros összefüggésben áll működésének finanszírozásával, s ebben a tekintetben a (társadalom)tudománynak éppen finanszírozóival (a politikával/állammal, illetve a gazdasággal/piaccal) szemben kell autonómiáját védelmezni. Autonómiája védelmében finanszírozóival kerül szembe, finanszírozása érdekében gyakran éppen autonómiájának csorbulásával kell fizetnie.

Némiképp más vonatkozásban ugyan, de a (társadalom)tudomány autonómiájának problémája, valamint a felmerülő etikai dilemmák kapcsán különösen érdekes esettel szolgál Solt Ágnes Élet a reményen túl című tanulmánya, illetve a köré szerveződő diskurzus. Dolgozatában a szerző olyan képet fest az általa vizsgált szegregátumokban élő romákról, amely felhasználható a cigány társadalommal szembeni előítéletek tudományos legitimációjára is. Támadták és védték a dolgozatban rögzített megfigyeléseket és a szerző megismerési eljárásait; vitatták a vizsgált romákról alkotott kép tarthatóságát, ill. tarthatatlanságát - e kérdésekben itt és most nem foglalok állást. Számomra az a kérdés, milyen szerepet játszanak például e kutatás lebonyolításában, az eredmények közzétételében, illetve az eredmények megítélésében tudományos és nem tudományos (tudományon belüli és tudományon kívüli) tényezők.

 

 

 
 

Csatolmányok
Nincs csatolmány a publikációhoz...


Vitafórum

Még nincs hozzászólás a publikációhoz...

Új hozzászólás:
Hozzászóláshoz regisztráltként be kell jelentkezni!